köré gyűlt. Mindenki szeretettel üdvözölte, hisz őt mindenki szeretni. Szokásosan hozta a formáját. Meg nem állt egy pillanatra sem, csak annyira, hogy egyik-másik kicsit felvegye és megpörgesse. Csapásaival, legényes mozdulataival minden ifjoncot ámulatba ejtett. Kis szemük kikerekedett és elhallgattak.
Tánctanuláskor új fogást néztünk, ahol a fiúnak a bal kezükkel a lány jobb karját kell fogni. Az én párom úgy fogott, mint aki fél tőlem. Ekkor mondta: " Ne félj tőle, nem harap, én már csak tudom." És fél vállal átölelt. Nagyon jólesett, hisz rég nem láttam ( vagy csak annyinak éreztem) illetve jólesett, hogy éreztette: jóban vagyunk. Ez nekem azért fontos, mert fiúk részéről eddig csak a megalázást kaptam. Ezt kiabálták utánam: "Fúj". Ha volt egy fiú, akivel jóba lettem, hátba támadott. Ezért vagyok tartózkodóbb minden téren a fiúkkal szemben.
Aznap este volt egy próba, amin kalotaszegi legényes pontot vettünk. A próba előtt, amikor megérkeztem, csak ő volt ott. Beszélgettünk, persze, de itt is előjött az a bizonyos tartózkodás. Nem bízok semmiben, így beszédtémát sem igen találok ilyenkor. Ehhez nekem hosszas megfigyelés kell, hogy lássam, kikkel miről beszél. A népzenénél maradtam, de mire ezt felhoztam volna, megjöttek a többiek. Nem az volt a baj, hogy megjöttek, hisz azután még sokáig nem kezdődött a próba, hanem az, hogy épp beszéltem, és akinek van egy csöppnyi tisztelettudata nem vág az ember szavába. Egyik fiú tag bejött és szinte utasította, hogy tanítsa meg neki a nehezebbiket.
A tábor véget ért, a búcsú ideje is hamarosan eljött. Mindenkitől elköszöntem, vagyis szinte mindenkitől. Arról véletlenül megfeledkeztem aki a párom volt. Viszont Tőle sikerült elköszönnöm. Kicsit nehézkes, hisz magasabb, de ez párszor viccesen jött ki, na mindegy :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése