Süket duma

     Az emberek sokszor maradnak magukra. Amikor ott van, mégsem veszik észre, és amikor szól,nem hallják meg.
    Én sokszor érzek így. A minap szobatársímék szerveztek egy közös délutáni programot, amiből engem persze kihagytak.Előttem beszélnek róla, de ha rákérdezek, hirtelen hatalmas titokká válik. Tudjátok milyen, amikor feleslegessé válunk? Amikor azt hisszük egy társaság tagjai vagyunk, és mégis kihagynak mindenből? Én pont ezt élem át.
      És azt, amikor megvetéssel méregetnek? Nem hiszem, hogy én vagyok az egyedüli, akit ezzel súlytanak. Ezek padlóra szoktak küldeni. Ilyenkor az Úr segítségét kérném, de arra sincs erőm.
       Persze ha bajban vannak, vagy szimplán nincs kedvük csinálni valamit, egyből jó vagyok nekik. Mindent kínálnak cserébe, de anélkül is megteszem. Ez az alázat, amit sok ember nem ismer.

Miért?

      Sokszor olyanokat bántunk meg, akiket a legjobban szeretünk. Így például édesanyánk, édesapánk, testvéreink, és barátaink.  Én is így tettem ma.
       Nem tudom miért, de sokszor úgy szólok valakihez, ahogy ő nem is érdemelné meg. Így például ma XZ-hez, aki mindig jó velem, édesanyámhoz, aki a facebook kiírásai alapján szeret és mindenki máshoz. Próbálok mindig kedves lenni, de ez valahogy nem megy.
       Ezt okozhatja a túlzott energia felhalmozódás, mint nálm, vagy csak a szimpla szeretet hiány.
Egy mosoly mégegy mosolyt szül, és még többet is. Ezért mondom inkább mosolyogjunk, kedvesen forduljunk egymáshoz, és mindjárt többen lesznek melletted.

Nem szerelem

   Már vagy egy éve járok egy néptánccsoportba. Családiasan vagyunk, de összetartunk. Igaz, több a lány mint a fiú, de ez sosem hátrány. Többen végeztek népművészeti egyetemet, vagy csak szakot.
   Az egyik fiú, XY, szintén népművészetin végzett. 19 éves. Sokáig azt hittem, hogy teljesen beleestem, hiszem mindig zavarban vagyok a közelében. Csodálom őt, hisz tehetséges, nagyon ügyes és a kedvességet, az odafigyelést sem kell kicsikarni belőle. Amikor látja az emberen hogy valami baja van, kérés nélkül odamegy hozzá, és beszélget vele. De azt is megérzi, ha csak egy ölelésre van szüksége valakinek.
  Rájöttem, hogy nem vagyok belé szerelmes, hiszem nem tudom elképzelni, hogy együtt vagyunk, sem csókot, sem többet nem tudok beleképzelni. Csak barátságot.
  Teljesen felnézek rá, már szinte betegesen. Amolyan eszményképpé vált számomra. Nem akarok hibázni előtte, mert félek, hogy lenézne, vagy megvetne, ami persze tőle teljesen idegen fogalom. Mégis, mint ahogy egy óvodás a színpadon verset mondva fél. hogy elrontja, és kinevetik, én is félek, hogy ő mit gondol rólam.
  Mióta őt ismerem, rájöttem, hogy lehet szeretni engem is. Hisz ahová gimnáziumba járok, ott csak a megvetést, a hatalmaskodást és a lenézést tapasztaltam meg.

Köszönöm XY, és bátyja XZ hogy megmutattátok mire képes a felebaráti szeretet.