Mégis szerelem?

                  Beléptem a hatalmas nézőtérre. Annyira mégsem volt hatalmas, hogy észre ne vegyem. Épp bemutató volt. Annak a csoportnak a bemutatója, akikhez egészen mostanáig nem csatlakoztam. Tudtam hogy ő is tagja ennek a társulatnak. Fehér térdig érő szoknyával és fekete V kivágású pólóval tiszteltem meg az eseményt. Ahogy megláttam a színpadon, a lélegzetem is elállt. Másra sem tudtam figyelni, csak a mozdulataira, az ívekre amiket kezeivel és lábaival írt le. Bár az egész csoport táncolt, az én figyelmem mégis ő kötötte le. Valamiféle boldogság járt át, hogy láthatom.
                    Amint vége lett az előadásnak, megkerestem a barátnőmet aki szintén szerepelt. Reméltem, sőt tudtam hogy üdvözölni fog Ő. Ahogy sétáltam a lánnyal a forgalmas folyosón, támadott. Pont, amikor nem számítottam rá. Tudta a gyenge pontom: csikis és ijedős vagyok. Ezt kihasználva a frászt hozta rám. Majd sietett tovább, hisz más dolga is volt.

                    Pér perccel később moldvai táncház következett. Sok párcsere és körtánc után én kerültem mellé. Örömöm leírhatatlan volt. Senki nem tudja az érzelmeim, sőt nem is sejtik. Vagy ha mégis akkor sem lehetnek benne, bár lehet elég nyilvánvaló a pír az arcomon amikor a közelében vagyok, illetve a viselkedésem is megváltozik. 

A legviccesebb mégis az, hogy ez NEM az amire gondolnak sokan, akikkel beszélek erről. Ez csak megfelelés vágy.