Az emberek sokszor maradnak magukra. Amikor ott van, mégsem veszik észre, és amikor szól,nem hallják meg.Én sokszor érzek így. A minap szobatársímék szerveztek egy közös délutáni programot, amiből engem persze kihagytak.Előttem beszélnek róla, de ha rákérdezek, hirtelen hatalmas titokká válik. Tudjátok milyen, amikor feleslegessé válunk? Amikor azt hisszük egy társaság tagjai vagyunk, és mégis kihagynak mindenből? Én pont ezt élem át.
És azt, amikor megvetéssel méregetnek? Nem hiszem, hogy én vagyok az egyedüli, akit ezzel súlytanak. Ezek padlóra szoktak küldeni. Ilyenkor az Úr segítségét kérném, de arra sincs erőm.
Persze ha bajban vannak, vagy szimplán nincs kedvük csinálni valamit, egyből jó vagyok nekik. Mindent kínálnak cserébe, de anélkül is megteszem. Ez az alázat, amit sok ember nem ismer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése